Pokorni Zoltán

További híreink

A legnagyobb veszély, ami ránk most leselkedik, azok mi magunk vagyunk. Ha azt hisszük, hogy mindenkinél okosabbak vagyunk, és mindent pontosan tudunk” - húzta alá a Fidesz-kongresszuson tartott beszédében Pokorni Zoltán.

Tisztelettel köszöntök mindenkit a mai kongresszusunkon. Őszintén szólva, már mindent elmondtak előttem. Sok mondandóm nincsen. De Kósa Lajos barátom és Varga Misi azt mondta, hogy udvariatlanság, ha az ember nem beszél egy kongresszuson. Egy politikus nemcsak akkor beszél, ha van mondandója, hanem akkor, ha kell.

Bár meg kell, jegyezzem, hogy jelentős csúszásban vagyunk.

Egy év van mögöttünk, megtudtuk itt a mai napon, hogy ez egy hallatlanul sikeres év volt. Azt mindenki tudja, meg érzi, hogy azért nehéz volt. Sorra vették a szónokok az okokat, miért volt ennyi konfliktus. Egyrészt maga a kétharmad hatalmas, túlzott várakozást hozott. Csodavárást. Másodsorban, Misi beszélt erről az előbb, gyakorlatilag egy működésképtelen finanszírozatlan országot vettünk át egy évvel ez előtt. Az első feladat, a fizetőképesség fenntartása a tűzoltás volt. A harmadik ok, ami nehézségek során számba vehető, az a közügyek, a politika kriminalizálódása. Hagyó Miklós lassan már csak egy ilyen szeretetre méltó népmesei hős lesz a mostaniakhoz képest, hogyha kinyitjuk az újságot. Hogy mi minden bukik ki korrupciós ügy, visszaélés, rendőrségi ügyek. Negyedik, hogy nemcsak mi voltunk pénzügyi válságban, hanem egész Európa talán legnehezebb válságát éli. Görögország, Portugália, a spanyolok talán megússzák. Az ötödik a mögöttünk hagyott fél év, a soros elnökség rengeteg erőt kívánt, rengeteg energiát vitt el. Büszkék vagyunk rá természetesen, de a saját dolgaink intézésére jóval kevesebb figyelmünk, erőnk maradt. Legutolsó sorban okozott csak nehézséget mondjuk az ellenzék kritikája, támadásai. Miközben büszkék lehetünk erre az egy évre, ugyanakkor érezzük azt is, hogy túl sok mindenbe vágunk bele. Túl sok ponton vágunk egyszerre. Jó húsz évvel ezelőtt indítottam az első osztályomat. Most voltak a 20 éves érettségi találkozók, amire már én, mint tanár megyek. Egyik tanítványok meséli, hogy közben hobbiból futó lett, ultra maratonista lett. Borzalmas sportág. Nem 42 kilométert futnak, hanem 200-at, 250-et. Mellesleg háziorvos a fiatalember és mondja, hogy nagyon kellemetlen neki, amikor orvoshoz fordul, mert el kell mondani, hogy valahogy ott 100 és 150 kilométer környékén kezd sajogni az ízülete a combja és a háziorvosok barátként leginkább kinevetik, elzavarják, hogy menjen a fenébe a 150 kilométernél sajgó ízületeivel. Egy évnél, az első évnél szokott sajogni a combunk. Ez így volt 10 évvel ezelőtt is 99 környékén. Nem látjuk még, hogy a számos változtatás az új program, koncepció terv mivé fog összeállni. Mi lesz az a jövő kép, átélhető új, megújult újjáépített Magyarország, amiért dolgozunk. A konfliktusokat látjuk. Az elégedetlen szakmákat, barátainkat, szomszédainkat. Az eredményeinket még nem. Azt tudom csak magunknak mondani nektek, magamnak is, hogy ez így szokott lenni az első év környékén. Össze fog állni. Két-három év, a kormányzás két-három événél érthető, tapasztalható lesz majd minden szakterület, majd minden ágazat számára, hogy mit miért csinálunk. Magyarország átépítése macerás. Lakva. Aki újított fel úgy lakást, hogy benne lakik és felidézi a lepedőn talált vakolat darabkákat, a kádból alig kimosható homokszemeket, az tudja, hogy ez nem egy örömteli dolog. Átépíteni úgy egy lakást, hogy közben benne élünk. Hát még egy országot.

A felsőoktatás kapcsán hallottam egyszer ezt az adomát: a felsőoktatási integráció kicsit olyan, mint a temető áthelyezés. Sok érzékenységet sért és kevés a belső támogatottsága. Magyarország átépítése is kicsit hasonló. Sok érzékenységet sért és mindenki persze úgy gondolja, hogy a másik ágazatot, azt meg kell újítani, az övéké jó úgy ahogy van, ahhoz nem kéne hozzá piszkálni. Hozzá kell.

Van még egy gondunk. És ez a kétharmad. Kétharmados kormányzati többség, kétharmados parlamenti többség, hatalmas önkormányzati fölény. Gyakorlatilag nincs semmi, ami korlátozna bennünket. Amit ma kitalálunk, az holnap parlamenti törvényjavaslat, holnapután mindenkire kötelező viselkedési norma. Mennek a dolgok, haladunk előre. Sikeresek vagyunk. És ilyenkor hajlamosak vagyunk elhinni, hogy mindenhez értünk. Az elmúlt nyolc évben ellenzékben, természetesen majdnem minden végig gondoltunk, sok mindent fogalmazzunk őszintén. De minden részletkérdést nem. A legnagyobb veszély, ami ránk most leselkedik, azok mi magunk vagyunk. Ha azt hisszük, hogy mindenkinél okosabbak vagyunk, és mindent pontosan tudunk. Szó sincs róla. Az én mondandóm lényege egy szóval összefoglalható. Mértéktartás. Minket nem a történelem fog igazolni, mint II. Józsefet, egy királynál ez mehetett. Nekünk négy év múlva a választók visszaigazolása kell. Három, mielőtt a találgatások elindulnak az öt éves parlamenti ciklusról. Három év múlva a választók visszaigazolása kell. Lehet, hogy igazunk van, de erről az igazunkról külön-külön minden alkalommal meg kell győzni a híveinket a választókat. Lehet, hogy kiváló ötleteink vannak, hogy ezt építsük át, ezt alakítsuk át, de annak működnie is kell és jobban kell működnie, mint az előző időszakban. Kósa Lajosnak volt egy nagyon sikeres kongresszusi beszéde, talán 2006-ban, Fjodor Fjodorovics Vasziljev nagy szovjet filozófust idézte, nem fogom idézni a viccet végig, de ott felemlítette Imanual Kantot is, …remetét, akinek Lajos a szexuális szokásairól szólt akkoriban. Ez egy zárt ülés volt, könnyen megtehette. Kant hosszan elmélkedett arról, hogy mi mozgatja a történelmet. Illetve ő még optimista volt, abból indult ki, hogy a történelem jó irányba megy, noha a mozgató erői azok alantas dolgok. Ő még három erőt tételezett fel, azt mondta, hogy a bírvágy, a hatalomvágy és a kéjvágy mozgatja a történelmet. S az volt a nagy dilemma, hogy mégis mi lehet az oka annak, hogy a történelem jó irányba halad, ha ilyen negatív indulatok adják benne az erőt, a motorba a benzint. Ezt már nem Kant írta, ez az én hozzáfűzésem. Hol jelenik meg az erkölcs a történelemben. Nyilván valahol a célkitűzések kapcsán ott van mindenki általában jót akar. A távlati célok a víziók mindig erkölcsösek, nemesek. De közben sokszor találjuk azt, hogy a bírvágy, a kéjvágy és a hatalomvágy mozgatja a politika gigászi gépezetét. Megjelenik-e az erkölcs a mindennapokban. Én azt gondolom, hogy egy ponton biztos megjelenik. Akkor, hogyha egy politikai erő, noha hatalma lenne rá, még érdekében is állna, mégsem tesz meg valamit. Az erkölcs a fék az önkorlátozás képében jelenik meg a mindennapi politikában. Azt gondolom, hogy ma a legerősebb politikai család kongresszusán 20 éve nem volt ilyen politikai erő ebben az országban. Önkormányzati szinten, kormányzati szinten. Ma egyetlenegy dolog veszélyes ránk, ha nem tartunk mértéket. Nekünk a következő években a legfontosabb belső parancsolat, nem Kant miatt, hanem a magunk felfogása miatt, a mértéktartást kell, hogy legyen. S, ha ezt megőrizzük, akkor majd pár év múlva, nem tudjuk, hogy mikor, majd elmondhatjuk, hogy igen, én is ott voltam, amikor Magyarországot átépítettük, Magyarország megújult. Nemcsak láttam, hanem részt is vettem benne. Legyen így, hogy ezt a mondatot büszkén mondhassuk el.

Köszönöm a figyelmeteket.



Nyomtatás